Fejléc betöltése folyamatban...
 

Magasan a legjobb buli? James Holden a Citadellán

Az elmúlt években James Holden olyan hírnévre tett szert az elektronikus zenei szcénában, hogy arról a legtöbb producer és dj csak álmodhat. Ezen persze nem csodálkozhatunk, hiszen egyedi, eklektikus szerzeményeivel igen magasra tette a mércét.

A fiatal James először a zongorán és a hegedűn keresztül került kapcsolatba a zenével, de figyelme hamar az elektronika felé fordult. Az Oxford Egyetem matematika szakának hallgatójaként írta meg első slágerét, a Horizons-t, amelyet a Mixmag minden idők 100 legnagyobb dance slágere közé választott.
A széleskörű ismeretséget azonban egyértelműen a 2003-ban útnak indított kiadója, a Border Community hozta meg számára, melynek első megjelenésére, a saját maga által jegyzett Break In The Clouds-ra az egész német minimal szcéna felkapta a fejét.

Itt jelent meg 2006-ban az Idiots Are Winning is, melyet a The Guardian a Boards Of Canada első lemeze óta megjelent legjobb debüt albumként jellemzett.

Holdent remixerként is a legjobbak között van, ki ne emlékezne például a The Sky Was Pink az eredetit is szinte felülmúló átdolgozására, de már készített remixet többek között a Depeche Mode-nak, Madonnának, Four Tetnek vagy a New Ordernek is.
Kiadójánál olyan előadókat indított útjára, mint pl. az Extrawelt, Nathan Fake, Fairmont, Ricardo Tobar vagy Petter, közülük csapatunk közreműködésével a magyar közönség is többeket meghallgathatott.

Line up:
James Holden (Border Community) UK
Cadik (Real your nature, Rewind)
Subotage + Tempo! (NVC)
Dr Zoidberg + Sinko (NVC)

Panorama Bar:
Steven + Swain (Two-b-music)
Crimson + Chrom (LTC!)
Andras Toth (Hairy)
Vetítés: Kiégő Izzók, Illuvision

Helyszín: Citadella (Budapest, Citadella sétány 1.)

Jegyár:
Az első 100 jegy 2500 Ft, utána 3500 Ft, majd 4500 Ft
Elővételes jegyek korlátozott számban kaphatók:
Merlin (Budapest, Gerlóczy utca 4.) Akt Records (Budapest, Lovag utca 17.)

Flyer

 
Hozzászólások (0 db)
Neved:
Hozzászólás:
Elküld
 
 
 
 
 

Programajánló

 
 

Toplista

 
Ian Pooley 2010 július

 Teljes lista
1. La Fleur - Flowerhead
2. Okain - Scream (Nina Kraviz remix)
3. Rodriguez Jr. vs. M.Romboy - Lac de Nivelles
 

Lemezajánló

 
Marco V - Propaganda v2 ajánló és belehallgatás
Marco V hazánkban kevésbé ismert, de Európa nyugati felén és Ibizán komoly hírnevet szerzett magának, mint a hard dance stílus képviselője - hogy mi is az a hard dance? Hallgasd meg!
 
Új Tiësto-album: ez most tényleg más
Októberben jelent meg világszerte Tiësto immár negyedik szerzői albuma, Kaleidoscope címmel, melyen a holland DJ új oldaláról mutatkozik be.
 
 

Partnereink

 
 
 

Címkék


andrewboy Armin Van Buuren Balaton Sound Beatport Budai Budai & Vic chriss David Guetta DJ Mag Dubfire fesztivál house I Love Deep Ibiza interjú Jay Lumen John Digweed Kühl Lank Madox Ministry Of Sound mix mixalbum Muzzaik Nigel Snorter nyereményjáték party Paul Oakenfold Paul Van Dyk Pete Tong Privé Renaissance Sensation Sensation White Snake Sedrick Soneec Sound Of Cream Sterbinszky Sziget Tiesto Vic


Főoldal · Programajánló · Partyview · Toplista · Zene
info@housemusic.hu · sales@housemusic.hu
Copyright © 2010 housemusic.hu. Minden jog fenntartva.